"Együtt a Szatmárban" - Szamoskér

Szavazás
Részt veszel-e a programokon?
    Igen
    Nem
    Talán
    Nem érdekelnek az ilyen témájú rendezvények
    Csak azon amelyik érdekel
 
logo_leader
 
logo_umvp

Szabadidős program

Motivációnk:

 

A sportról általában az egészséges életmód jut elsőre eszünkbe, pedig a fiatalok életében ennél sokkal többet jelenthet. A mai nemzedék már a TV és az internet előtt nő fel, és sajnos kevés gyerek, fiatal tölti a szabadidejét rendszeres sportolással. Pedig a sport több mint csak mozgás és erőnlét, közösségi élményt nyújt és megóvhat a kamaszkor veszélyeitől akár.

A sport, mint testkultúra, minden nemzet kultúrájának része. Sőt az olyan sportnemzetek esetében, mint amilyen a magyar is, az egyik legmeghatározóbb tartópillére, amely oktat, nevel és erősebbé tesz, de nem csupán fizikai értelemben, hanem szellemileg és erkölcsileg is egyaránt. A sport egyben a társadalmi összetartozás megteremtésének egyik legfontosabb eszköze.

Szamoskér és a környező települések egyik legmeghatározóbb közösségi csapatsportja a futball. A futballpálya nem más számukra, mint az adott közösség központi tere, „Szentély”, találkozási pont. Hiszen tudjuk, hogy a futballizmus olyan folyamat, amelyet a labdarúgás fejt ki a helyi közösség mindennapjaira. A labdarúgás és az azt körülvevő helyi közösségek azon kölcsönhatása, melynek következtében a labdarúgás a helyi közösségi kultúrát meghatározó, befolyásoló és fejlesztő tényezőjévé válik.

Mindezek figyelembevételével e szabadidős program keretei között egy ifjúsági labdarúgó tornát szervezünk 8 település részvételével. Ezenkívül a programon részt vesz a Ferencvárosi Sasok (FRADI ) csapata is. A rendezvényt sporttörténeti kiállítással színesítjük, ahol bemutatásra kerül a magyar labdarúgás aranykorának fennmaradt ereklyéi. A rendezvényen közreműködik Buzánszky Jenő (az Aranycsapat egykori játékosa) és Nyilasi Tibor az MLSZ utánpótlásért felelős vezetője.

 

 A 2012. Június 24-i nap menetrendje

 

 

Szamoskér Község Önkormányzata 2012. június 24-én (vasárnap) megrendezi az „Együtt a Szatmárban” című ifjúsági programsorozatának első rendezvényét,  melyre szeretettel meghívjuk.

 

Helyszín: Szamoskér sportpálya

Időpont: 2012. június 24.

 

A torna menetrendje:

 

            8:00 – 8:30:      Regisztráció, résztvevők érkezése

            8:30 – 9:00:      A torna ünnepélyes megnyitója           

            9:00- 14:00:      Csoportmérkőzések, helyosztók

            14:00 – 14: 30: Döntő mérkőzés

            14:30 – 15:00:  Ünnepélyes eredményhirdetés Nyilasi Tibor részvételével

 -         15.00 – A Ferencvárosi Sasok öregfiúk és térségi labdarúgó csapatok bemutató mérkőzései


 

Fontos tudnivalók:

Meghívott csapatok:

- Fehérgyarmat

- Nyírmeggyes

- Szamosszeg

- Tunyogmatolcs

- Nyírcsaholy

- Géberjén

- Nagyecsed

- Szamoskér

Korosztály: 1992. 01. 01. és 1996. 12. 31. között születettek 

Felállás: 5 + 1 fő (összesen 10 játékos nevezhető, a nevezéshez személyi okmány szükséges)

Játékidő: 2 x 10 perc

 

Egyéb szabályok: bedobás, szöglet, kirugás/dobás stb….(nagypályás szabályok szerint)

                                

Lebonyolítás rendje: -sorsolás a helyszínen

-2 csoportban (4-4 csapat), csoportmeccsek után helyosztók, elődöntő, döntő

 

Díjazás: Minden csapat oklevelet, az első három helyezett kupát és érmet kap.
Különdíj: a gólkirály, legjobb mezőnyjátékos és a legjobb kapus.

FONTOS!!!!!!!!!!!!!!!

A mérkőzéseken csak terem illetve salakcipő viselhető, stoplis, gumistoplis használatát kérjük mellőzni!!!!!!

 

 

A rendezvény ideje alatt:

- megtekinthető egy sporttörténeti kiállítás, ahol bemutatásra kerülnek a magyar labdarúgás aranykorának fennmaradt ereklyéi

- kötetlen beszélgetés: Buzánszky Jenővel, Nyilasi Tiborral és a Fradi játékosaival

-  Kárászi Roland világbajnok 4. helyezett Freestyle labdazsonglőr tart bemutatót

- BÜFÉ, FAGYLALT, ÉTEL, ITAL 

 

SZAMOSKÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SZERETETTEL VÁR MINDEN KEDVES ÉRDEKLŐDŐT!!!

 

 

A RENDEZVÉNYRE A BELÉPÉS DÍJTALAN!!! 

 

A VÁLTOZÁS JOGÁT FENNTARTJUK!!!!!

 

Képek a rendezvényről